Az első CD

Most, hogy 25 évesek lettünk, arra gondoltam, érdekes lenne megnézni, honnan is indultunk, ezért aztán elővettem az 1. számú archivált CD-t. (Az “őskorban” még CD-re mentettünk mindent, és ezeket a nagyon régi mentéseket azóta sem másoltuk fel a szerverünkre). Sok-sok éve nem volt már a kezemben ilyen régi lemez, így aztán fogalmam sem volt, hogy mit találok rajta, és hogy egyáltalán működik-e még?

Elővettem az arany színű Kodak korongot, és tökéletesen működött! 1993-ban írtuk. Pontosabban nem is mi írtuk, hanem írattuk, hisz’ akkoriban egy cd-író még ipari berendezésnek számított, amiből összesen néhány darab volt az egész országban. Mivel eleinte egy év alatt jött össze egy lemeznyi adatmennyiség, felesleges is lett volna sajátot venni.

Szóval elővettem a CD-t, és megnéztem, mi van rajta. Legnagyobb meglepetésemre a 22 évvel ezelőtt elmentett grafikák is többé-kevésbé megnyíltak, a fotók pedig hibátlanul betöltődtek. Nem gondoltam volna, hogy az informatika gyorsan változó világában van bármi, ami ilyen hosszú idő után is használható! És maguk a cégek is megvannak még, akiknek akkor dolgoztunk: Libero pelenka csomagolások, Denim és Axe illatszerek, OMO mosószer prezentációk és EGIS nyomtatványok voltak a lemezen. Sőt, az akkoriban tervezett MAI logó, amit talán még a mai napig is használ a cég.

blog_elso_cd

És még valami. Ez a téli kép, amiről eszembe jutott egy rövid történet, amit időnként azóta is meséltem, és amiről szerintem mindenki azt hitte, csak kitalált sztori volt. De azt nem gondoltam volna, hogy valaha is a „kezembe” kerül még ez a fotó. Egy kiadvány borítójához hozta egy ügyfél a téli fát, mondván hogy a fa maga nagyon tetszik neki, de sajnos csak télen járt arra, viszont nyári képet szeretne róla. Tudta, hogy nekünk már van számítógépünk, ami csodákra képes, és azt kérte, hogy töröljük már le a havat a fáról, hogy előbukkanjanak mögüle az ágak és a zöld levelek…

blog_fa